Ebben a részben a Szentandráson járt léghajókat mutatom be. Zömük még Hauptmann Poppe parancsnoksága idején állomásozott, illetve pihent itt. A leváltását követően már csak egy hajó hajtott végre innen támadást és az L59 vette igénybe repülése során a navigációs támogatást, de nem szállt le.
Mint a bevezetőben már írtam, a rendelkezésre álló adatok, valamint a Poppe féle albumban lévő képek alapján azonosítani lehet szinte az összes léghajót a bázison jártak közül. A hajóknak kétféle lajstromszáma van az egyik a gyártási sorszám, a másik pedig a hadrendi szám. A hajóra eleinte felfestették a hadrendi számot, de később az ellenséges felderítés megtévesztése érdekében ezeket eltüntették, illetve az újabbakra már rá sem tették. A kétféle számozásnak is a megtévesztés volt a célja. Az alábbiakban bemutatott léghajóknál a zárójelben lévő a gyártási szám. Az LZ a szárazföldi haderőhöz tartozó zeppelin léghajók, az SL pedig a Schütte-Lanz féle léghajók neve.
Nem ez volt az első hajó, amely használta a bázist. Az LZ81 harcászati számú zeppelin 1915. november 7-én érkezett Szentandrásra és hosszú ideig itt is maradt, aztán egy konstrukciós hiba miatt visszarendelték és átépítették. A felújítás után újból ez a bázis lett a szolgálati helye és egy innen indított támadás során érte a vég. Tekintettel arra, hogy a második itt tartózkodása volt a mozgalmasabb sorrendben akkor írom le a vele kapcsolatos adatokat.
Az LZ 85 Szentandrás felett
|
Alapvető technikai
adatok: |
|
Gyártási szám |
LZ 55 |
|
|
Tipus |
p |
|
|
Hadrendi szám |
LZ 85 |
átépítették |
|
Hossza m |
163,5 |
178,5 |
|
Átmérője m |
18,7 |
|
|
Űrtartalom m3 |
32.000 |
35.800 |
|
Gázcellák száma |
16 |
|
|
Üres súly kg |
21.666 |
nincs adat |
|
Hasznos súly kg |
16.000 |
17.500 |
|
Motorok száma |
4 |
|
|
Motorteljesítmény LE |
240 |
|
|
Összteljesítmény LE |
960 |
|
|
Első út |
12.09.1915 |
|
|
Szolgálat vége |
05.05. 1916 |
|
|
Haderőnem |
szárazföld |
|
|
Parancsnok |
Hauptmann Ernst Scherzer |
|
|
Építési hely |
Potsdam |
|
|
Sebesség m/s |
26,6 |
A léghajó személyzete 6 támadást hajtott végre és ezek alkalmával összesen 14.200 kg bombát dobtak le. A célpontok 1915. 10. 12. Düneburg (Litvánia), 1915. 10. 14.Minszk (Belorusszia), 1915. 10. 22. Riga, Szaloniki három ízben. Szalonikiben semmisült meg. Ennek a három Szalonikii útnak a kiindulópontja volt Szentandrás/Újbesenyő.
Az alábbi információk a http://www.lolly.freeserve.co.uk oldalról valók.
Az LZ85 - Potsdamban,
Németország épült - az első próbarepülést 1915/09/12–én tette. A gyártási száma
LZ55, ami a hadsereg nyilvántartási rendszerében LZ85 lett. Az LZ85 parancsnoka Hauptmann Scherzer
- egy fiatal lelkes tiszt lett, aki korábban a Sachsen
Zeppelinen Oroszország ellen tevékenykedett. (A
Sachsen volt az a hajó, amelyik 1913. 10. 9-én
Zeppelin gróf parancsnoksága alatt 9 óra alatt repült el Bécsbe Baden Oos-ból. A háború kitöréséig 419 utat tett szerte
Európában. A háborúban több támadást hajtott végre előbb a nyugati, majd a
keleti fronton pl. Antwerpen és Varsó ellen is. Később iskolahajó lett a
Haditengerészetnél.)
Miután áttelepült Allenstein bázisra, részt vett az első támadásban Dűnaburg ellen 1915/10/12 –én és 3522 kg a bombát dobott
le. A 1915/10/14-én Minszket támadta 1766 kg a bombával. 1915/10/22 én
látták az LZ85-t Riga felett, 1766kg bombával.
Az LZ85 1916/01/27-én
került át az újonnan épített léghajókikötőbe Magyarország déli részén Temesvár
mellé. A bázis azért épült, hogy légi támogatást adjon a német
hadsereg Szerbia elleni támadásához 1915-ben. A bázis fel
volt szerelve rádióval, hidrogén előállító berendezéssel, és minden szempontból
a javítási és karbantartási szolgáltatásokhoz. 1915
novemberében a bázis teljesen kész volt. Az első Zeppelin, amely
használta a bázist, és az első támadást megkísérelte Szaloniki ellen az LZ81
volt. A szerbek Szaloniki kikötőjét használták az utánpótláshoz és a csapataik
újjá szervezéséhez. Az LZ81 célja Jacobi
kapitány alatt az volt, hogy megzavarják a szerbek tevékenységét Szalonikiben
és általában rombolja azt. Az LZ81 több kísérletet
tett, hogy bombázza Szalonikit, de a gyenge motor állandóan elromlott arra
kényszerítve a léghajót, hogy visszatérjen a bázisra minden alkalommal. Az LZ85-öt küldték Temesvárra a megbízhatatlan LZ81
helyett. Az LZ85 már sokkal megbízhatóbb volt, mint
az egy kicsit elavult és kevésbé hatékony motorral felszerelt LZ81.
A 1916/01/31 én Scherzer megkezdte az első bombázó útját Szalonikibe 2 tonna bombát rakodott be és ő navigált a hegyek között
Szaloniki felé. A hegység hatalmas turbulenciát okozott, ami rendkívül
veszélyes egy ilyen gyenge szerkezetű járműnek. Miközben
Szaloniki kikötője fölött kioldotta a bombákat jelentős anyagi kárt okozott,
beleértve a Bank of Szaloniki épületét, amely kigyulladt. Scherzer visszatért a bázisra 18
órán belül, egy karcolás nélkül.
Az LZ85 által megrongált ház és egy vasúti kocsi.
A távolság 673 km a hegyek között szerencsés esetben is legalább 18 óra oda – vissza.
Scherzer rájött a második támadás előkészítésének
befejezése előtt 1916/3/17-én, hogy Bulgáriában, Szófiában tud utántölteni
üzemanyagot, és így csak ahhoz elegendő üzemanyagot kell vinnie, amennyi elég
Szaloniki eléréséhez, és aztán Szófiáig. De ezt a támadást
súlyosan hátráltatta az időjárás. A sűrű felhők arra
kényszerítették az LZ85-t, hogy alacsonyan repüljön és ez lehetővé tette a
légvédelmi ágyuknak, hogy eltalálják a Zeppelint srapnellel. Az LZ85 hidrogént vesztett és bár Scherzer
a léghajót visszavitte Szófiába, de nem volt elég hidrogénje, hogy a teljes
útját megtegye vissza Temesvárra. Leszerelt 2 motort,
valamint hátrahagyta a legénység néhány tagját, ami lehetővé tette a számára
elegendő felhajtóerő elérését a vissza úthoz. A legénység Szófiában
visszamaradt része és a motorok hamarosan megérkeztek Temesvárra vonattal.
Annak ellenére, hogy
számos alkalommal megkísérelte Szaloniki bombázását Scherzer
kénytelen volt minden alkalommal visszatérni a rossz időjárás miatt. Végül az időjárás kitisztult és az elszánt Scherzer elindult a harmadik és egyben utolsó rajtaütésre
Szalonikibe. 1916. május 5-én, az LZ85 ellenséges tűzbe
került. Scherzer erős légvédelmi tűz
fölött repült Szaloniki kikötőjéhez, a Szövetségesek már óvatosak voltak. Az első találatot egy 12 fontos fegyver érte el a HMS
Agamemnon hadihajóról, majd a TB18 torpedónaszád is megrongálta Minden erőfeszítései ellenére sem tudta visszavinni a
Zeppelint a német vonalak mögé. Az LZ85 elbukdácsolt az
ingoványos mocsarakig a Vardar folyó torkolatánál. A teljes 12 fős személyzet túlélte a kényszerleszállást,
és, hogy ne kerüljenek az ellenség kezébe információk a Zeppelinről azonnal
lángra gyújtották a hajót. Annak ellenére, hogy
megpróbáltak elrejtőzni és elmenekülni, hamarosan elfogta őket a francia
lovasság.
A zászló, amely a Zeppelin farán volt, megmaradt. Ez a
zászló később Párizsba került a Háború Múzeumába.
A LZ85 zászlója a kényszerleszállás után már elfogói kezében.
A roncs hamarosan sok
emlékgyűjtőt vonzott, annak ellenére, hogy veszélyes volt az utazás a sekély
vizeken át. Egy kanadai orvos tiszt megfulladt, miközben megpróbálta elérni a
Zeppelint lóháton.
Érdekes lelet volt a
roncson egy elszenesedett kéz. A pletyka annak idején
azt mondta két férfi a Zeppelin legénységéből, már az ütközés és az azt követő
pokol alatt pusztult el. A kezet egy
tengerészhadapród találta meg, aki spirituszban akarta tartósítani. Miután meggyőzték, hogy tegye lehetővé a kéz vizsgálatát,
elvitték a hajó sebészéhez, aki levágott egy megégett ujjat. Miután a kés kis erőfeszítéssel átvágta, úgy találták,
hogy a kéz nem több mint egy égett kesztyű tele sárral!
A Zeppelin
elszenesedett csontvázát uszályok szállították a mocsarakon keresztül
Szalonikibe. A híres Fehér Torony mellett a kikötőben, a szövetségesek
átvizsgálták és megpróbálták összerakni a keret kirakós játék részeiként a
roncsokat. A váz hamar turistalátványossággá, és a
szövetségesek trófeájává vált. A szerkezetet később
szétszedték, és a tovább szállították Barrow-in Furnessba az Egyesült Királyságba a HMS Canning
hajó megfigyelő ballonjával. A Zeppelin légcsavarját a
HMS Agamemnon-on helyezték, a léghajó elpusztítása
érdekében kifejtett erőfeszítéseik elismeréseként. Ez a Propeller volt dicsőség
helye - a kapitány kabinjában lógott.
A roncs felemelésére használt
megfigyelő ballon a HMS Canning fedélzetén
Az LZ85 legénysége
először egy francia hadifogolytáborba került Szalonikibe. 1916/12/15 1916/12/20-ig átszállították őket a britekhez,
akik kihallgatták őket. Nem világos, hogy mi lett
a személyzet további sorsa, de valószínűleg egy francia hadifogolytáborba
kerültek.
Hptm Ernst Scherzer
Oblt Werner Nippe.
Lt. Bernhard Noack
Lt. Thelen
Obmasch Peter Burvenich.
Umasch Hermann Kück
Umasch Wilhelm Mertens
Umasch Wilhelm Lautenbach
Anton Steuerm Katzemaier
Steuerm Schmidt.
Usteuerm Heinrich Kaiser.
Obmasch Adolf Ehrlich.
Sgt. Fritz Streyreiff
A HMS AGAMENNON hadihajó, amely lelőtte Szaloniki partjánál az LZ85-öt 1916. május 5-én.
Az LZ85 személyzete a lelövetés után
Balról Lt. Thelen, ismeretlen, Hptm. Scherzer, Oblt. Nippe, egy francia tiszt,
Oblt. Nippe, Lt. Thelen, Hptm. Scherzer
És Oblt Nippe, Hptm. Scherzer és a bázishoz tartozó egyik német tiszt még Szentandráson
A következő képek a hajó roncsait és az azokat átvizsgáló görög, angol és francia katonákat mutatják
Hozzák az
érdeklődőket.
A görögök kiállítást rendeztek a roncsból Szaloniki kikötőjében a Fehér torony mellett
Még kendőt is készítettek az érdeklődőknek ebből az alkalomból.
7 támadást hajtott végre Kelet és Dél Európában ezek alatt összesen 14.800 kg bombát dobott le.
A távolság 710 km, ugyanis a hegyek és a tájékozódás miatt a Duna fölött repültek. A repülésidő oda – vissza legalább19 - 20 óra. A Léghajóval Bukarest ellen című kötetben részletesebben lehet olvasni az utazásról
1915. 11. 6-án és 1916. 2. 5-én sikeres támadás Dünaburg ellen. 1916. február vége és április között négy sikeres támadás a Minszk - Molodeczno és Rezekne (80 km északra Dünaburgtól) állomás, Daugavpils és Molodeczno (60 km északnyugatra Minszk-től) útvonalon. 1916. 5. 3-án támadás a Minszk – Molodeczno útvonalon. May 1916. májusban átalakították "q" típusra. 1916. június/júliusban a keleti fronton volt, majd 1916. 8. 24-én áttelepült a dél-keleti frontra.
1916.9.4. Támadás Bukarest és Ploesti olajfinomítói ellen. A visszatérés után, Szentandrásnál a leszállási manővernél a léghajó irányíthatatlanná vált, mivel elszakadtak a landoláshoz használt kötelek. Erre a parancsnok újabb leszállási kísérletet rendelt el. A léghajó széles kanyart tett. Freidorf (Temesvártól nyugatra) területén a léghajó légörvénybe került, hirtelen áttört rajta, de keményen ütközött és a hátsó gondola leszakad. Az így jelentősen könnyebbé vált hajó farral meredeken fölfelé emelkedett, erre az első gondola is leszakadt, és leesett a mélybe. A léghajó teste a négy, még a fedélzeten levő katonával gyorsan nagy magasságba (feltehetően több ezer méterre) emelkedett. A fedélzeti mérnök a léghajó belsejében gázt engedett ki, hogy az egyébként kormányozhatatlan léghajótestet mégis lehozza a földre. Ez a kényszerű légi utazás kereken 90 percig tartott. A léghajó lesüllyedt/”landolt” egy szántóföldön Utvin és Sankt Michael (Sanmihaui Roman) között (Freidorftól nyugatra). A fedélzeti négy katona a külső jegyek alapján a gyors nyomáscsökkenés/oxigénhiány következtében veszti életét. Sajnos 9 halottat kell elkönyvelni, köztük a kapitányt, Wolff századost. Az elesett katonák közül öt (Funkunteroffizier SCHIENKLER Otto, Untersteuermann REIMER Karl, Obersteuermann THOMSEN Franz, Untersteuermann TRÜB Georg, Untermaschinist RENZ Jacob) a temesvári hősi temetőben nyugszik. A hatodik katona, aki szintén Temesváron van eltemetve - Max Schmidt főkormányos- ugyancsak léghajós állományú, 1916. 03. 2-án halt meg, de nem az LZ 86 legénységéhez tartozott.
Az alábbi szöveget Luftschiffharry-tól kaptam.
A beszámolót Dr.
Jürgen Seifert volt kedves rendelkezésemre bocsátani.
A szöveg tartalmazza továbbá Kaiser léghajós elbeszélését, aki járt ezen az
úton, mint a léghajó első géppuskás lövésze. - A beszámoló megjelent Holzweißig (Bitterfeld) helyi
krónikájában. Feljegyezte:
Bernhard
Schuster 1938-ban:
A háborús élmények
kimeríthetetlen tárházából , amelyeket a katonáknak kellett átélniük minden nap, a világháború valamennyi frontján
a négy év során 1914 – 1918 között, álljon most
itt a következő két történet, ami
a helytörténeti feljegyzésekbe is be kell, hogy kerüljön
és amiket a település két fiának kellett átélnie 1916 és 1918 -ban. Az első jelentés Willi
Schumanntól, az egykori helyi rendőr Fritz Schumann fiától származik, aki egy
Zeppelin hadiléghajó személyzetébe tartozott a háború alatt és emlékirataiban a
következőt írja:
Az LZ86 utolsó hadiútja és megsemmisülése 1916. szeptember 3.
Az osztrák AOK-tól érkezett parancs, hogy azonnal meg kell támadni
Bukarestet valamint Ploestit és bombázni, hogy a mi
csapatainkat Bukarest elfoglalásában hathatósan támogassuk. A támadási parancs azonnali végrehajtása nem volt
lehetséges mivel a szélerősségmérő élénk légmozgást jelzett a nagyobb
magasságokban, ráadásul a szél iránya merőleges volt a hangárra. Kezdetben
délután háromra volt kitűzve az indulás, mivel a feltételek nem javultak ez
este hat órára tolódott. Elérkezett az idő. Mivel a szél valamennyit gyengült
vártuk az indulási parancsot, ami a támadás feladat végrehajtását jelentette.
Gyors búcsúlevelet írunk az otthoni szeretteinknek. A visszamaradt bajtársaknak
megadtuk, hogy hova küldjék a családunknak holminkat, ha nem térünk vissza.
06.30-kor jött a parancs „Mindenki a fedélzetre!” Megelevenedik a léghajó.
Mindenki elfoglalja a beosztási helyét, és a mi hatalmas légi járművünk, ami
szinte teljesen kitölti a hangárt, felkészül a kihajózásra. Az irányítók
ellenőrzik a repüléshez szükséges vezérléseket és műszereket. A hajót
kiegyensúlyozzák. A térképasztalon már ki vannak terítve a térképek. A motorok
beindulnak. Nekem, mint gépésznek kell megállapítanom és felelnem azért, hogy a
gépek jól működjenek. Egy rövid próba után jelentem, hogy „Minden rendben!”. Az
első tiszt megnyugtatóan visszabólint, de a vonásai komolyak maradnak. Vajon
azt mutatják, hogy ő is ugyanarra gondol, mint mi valamennyien?
Közben a hajón elhangzik mindenkinek a végső
parancs: „Ki a hangárból, indulás!” Még mindig nagyon kellemetlen a szél, de
hála a földi személyzet hatékony segítségének sikerül a manőver és kijutunk a
szabadba. A hajó beáll a szél irányába. Végső ellenőrzések. Újból
kiegyensúlyozzák a hajót, még egy kis vizet vesznek a ballaszttartályokba, az
utolsó kézfogás és a hajó felemelkedik a levegőbe. A távíró működni kezd,
kigyullad a piros lámpa, ami azt jelzi a mérnököknek, hogy „Fél erővel előre!”.
A motorok dübörögnek. A hajó egyre magasabbra emelkedik, hamarosan eltűnünk a bajtársak szeme elöl. Egyre magasabbra
emelkedünk. Vérpiros labda a Nap a távolban. A dél-magyarországi sztyeppe
fölött repülünk, minden felé puszta és marhacsordák. Réges-régen eltűnt a
kikötő a szemünk elöl. Kelet-délkeletnek haladunk a Déli-Kárpátok csúcsai közé
kormányozzák a hajót. Már 2000 m felett vagyunk, de még feljebb kell emelkedni
a hatalmas hegyek miatt. A motorok a legnagyobb teljesítménnyel dolgoznak. A
Vaskapu irányába repülünk. A Nap már rég lement. Kezd hideg lenni. Felvesszük a
kellemesen meleg, prémes ruhát.
A jobb oldalon
hirtelen három fénycsóvát fedezünk fel. A sötétben vakítóan pásztázva kutatnak
az égen. Orsovánál járunk a Vaskapu bejáratánál. Már
több mint 3200 m magasan vagyunk. Feltámad a szél, ami nehezebbé teszi a
haladást. 90 km/h az utazósebességünk. A motorok dolgoznak, és teljes erővel
tolják a hajót, dacára minden természeti erő ellenállásának. Érezni lehet a
széllökéseket. A motorok dübörögnek, a hajó eresztékei csikorognak. Tizenegy
órája repülünk, amikor elérjük a frontvonalat. Heves tüzérségi összecsapás
zajlik alattunk. Közben az ellenség tüzérsége is észrevett bennünket. A
fényszóró átkutatja utánunk az eget. Már benne is vagyunk a fénykúpban. Világos
lesz körülöttünk. 11.30-at mutat az óra, ekkor robbannak fel az első lövedékek.
Az ellenséges légvédelem elkezdte a tüzelést és kezdi betájolni magát. Egy
eszméletlen nagy tűzerő szabadult ránk. Néhány száz méterrel feljebb megyünk.
„Jobb oldal félig, baloldal teljes erővel előre! ” jönnek a vezényszavak, amik
gyorsan elfordítják a hajót és elbújhatunk néhány felhő takarója mögé.
Megszöktünk a veszélyből!
A felhők felett
haladunk, ragyogó holdfényben a csillagos ég alatt. Időközben az időjárás
számunkra kedvezőre fordult. A szél szinte elállt. Most újra kellemes az utazás.
A magas hegyek miatt jó, hogy ilyen magasan vagyunk. Lassan elérjük a
síkvidéket Romániában. Ez a nyugalom nem tart sokáig. Közelednek Bukarest
védvonalai. A pályaudvar a kijelölt cél. Oda kell ledobni a robbanó- és a
gyújtóbombákat. Úgy tűnik számítottak ránk. Messziről köszöntenek a fényszórók
nagy kereső körei. Az egész látóhatár a nagyon aktív tüzérség torkolattüzétől
fényes. Az ütegek beterítenek bennünket zárótűzzel. Képtelenek vagyunk tartani
az eredeti irányt, ezért elfordulunk. A
város továbbra is ki van világítva, így könnyű megtalálni a legkedvezőbb
támadási irányt a pályaudvar bombázása érdekében. Hirtelen elnémul a tüzérség,
elalszanak a fényszórók és sötétbe borul a város. De a cél jól látható. Már
fölötte vagyunk. A bombakivető ajtai kinyílnak és az első súlyos adagok
elindulnak lefelé. Éjjel egy óra van. Látjuk, ahogy a vonatokat próbálják
kihozni az állomásról, de már túl késő. Hatalmas robbanás ahol a bombák
becsapódnak, még itt fent is érezzük az óriási légnyomást. Nagy tüzek mindenhol,
az egész ég vörös.
Mintegy parancsra újból rákezd az ellenséges
légvédelem. A fényszórók keresnek minket újra. Ahogy az első ránk talál a hajó
hátulján a többi követi. Mint a fényes napfényben olyan körülöttünk az ég, a
sugarak elvakítják a szemünket. Mintha egy boszorkány üstjében lennénk. A
gyújtó lövedékek és a gránátok süvítenek körülöttünk. Minden pillanatban
fennáll a veszélye, hogy eltalálják a gázcellákat. Előkészítettük az
ejtőernyőket, ha esetleg végszükségben ugrani kell. Inkább, mint elevenen
elégni. Közben odakormányozunk a védvonalak fölé, hogy a megfelelő sorrendben
elhaladva azok felett, kidobjuk az utolsó bombákat. Ezt a feladatot is sikerrel
teljesítettük, veszteségek nélkül fordulunk délkeleti irányba. Ez vezet az új
célhoz. Jön a második cél a Ploesti olajmezők. Még
mindig hátulról fúj a szél, így gyorsan haladunk a Bukaresttől 60 km-re levő
cél felé, ami a legnagyobb olajlelőhely Romániában. Mögöttünk a fővárosban nagy
tüzek látszanak. A védelem tüzelése lecsökkent, de előttünk észak felől újból
megélénkül. A fényszórók és a tüzérség újból rákezdi. Így érkezünk a város
közelébe, ami már teljes sötétségben van, csak a gyárak világítanak. Mint a
csörgők szolnak körülöttünk a gránátok, mint szentjánosbogarak a robbanó
lövedékek. A hajó vázszerkezete és a merevítők megremegnek, egyértelművé téve,
hogy egyenesen a tűzvonalban vagyunk. De mindez nem zavarhat bennünket, lázasan
végezzük a dolgunkat a sötétben. Az egész hajó tevékenykedik. Állandó
manőverezés közben közeledtünk a célhoz. Egyszer csak a gyárak fénye is
kikapcsolódik, csak a külső gyűrűn világít hat fényforrás. Valószínűleg
elfelejtették a nagy kapkodásban lekapcsolni. Annál jobb nekünk. Egyenesen a mi
hajónk számára mutatják az utat. Kétszer repülünk át a gyár fölött egy szűk fordulóval.
A személyzetből minden
szabad ember segít gyorsan ledobni az összes megmaradt bombát. Nincs idő
pihenni, gyorsan meg kell szabadulni a veszélyes rakománytól. Hatalmas tűz
világít meg minket, egyre több helyen keletkezik hatalmas tűz, míg végül egy
egész tűztenger keletkezik alattunk. A visszautunk alatt sokáig világítanak a
tüzek. Még messziről is jól láthatóak. 14 napig tomboltak a tüzek, nagy volt a
pusztulás. Ettől a pillanattól kezdve használhatatlanná váltak a fúrótornyok és
csak miután a csapataink elfoglalták a területet, lehetett újraindítani az
olajfúró berendezéseket.
Végzetes hazautazás
Újra repülünk,
előttünk a Déli-Kárpátok. A fényszórók kutató fénye elöl sikerül eltűnni és a
légvédelmi ütegek zárótüzétől is sikerült megszabadulnunk. Viszont hamarosan
egy új ellenséget kapunk, előttünk ott a köd. Egyre vastagabb és vastagabb lesz
körülöttünk. A bombaterhelés ledobása következtében lényegesen könnyebbé
váltunk és emiatt megnőtt a felhajtóerő. Már 3800 méter magasan járunk, és ez
nagyon jó dolog. Az útvonalunkon több 2000 méternél is magasabb hegy
emelkedik, amiket át kell repülnünk.. Az üzemanyag lassan elfogy a hátsó
motorokból, ezért elmegyek a középső hajórészbe és a tápvezetéket összekötöm
egy teli hordóval, így aztán újból működik. A hajótest viszonylag ép maradt. Csak kisebb károkat találtak, egyik sem jelentős.
Mikor összetalálkoztam egy társammal, aki az elülső gondolában teljesít
szolgálatot, megkérdeztem mi a helyzet. A válasz nem volt éppen bátorító.
Elvesztettük a tájékozódásunkat, ezért lejjebb ereszkedünk, hogy keressünk egy
támpontot. Négy óra van, egy új nap virrad fel. És mi még mindig csak
tapogatózni tudunk az idegen tájak felett a ködben. Hirtelen felfedezzük
az Olt folyót. Követjük a Vörös torony szoros felé a Déli Kárpátok irányába.
Magasabbra emelkedünk és vidáman megyünk hazafelé. A reggel már rég elmúlt.
Gyorsan emelkedik a hőmérséklet és érezni a forróságot. 11 óra van. A távolban már látszik a kikötő.
Milyen jó lenne már lenn lenni. Egy ismeretlen nyugtalanító érzés támad bennem.
A hajó nagyon far- nehéz. Ez nem rendkívüli, szinte minden hajó ilyen, de a
mienk most feltűnően ferde. Megérkeztünk a kikötő fölé. Lent ott vannak a
bajtársaink, hogy fogadjanak bennünket. A géptávírón jön a parancs „Fél erővel
előre!” De a hajó fara nagyon lent van, túl nehéz. Egy kis vizet szivattyúznak
a zsákokba és újra teljes erővel megyünk előre. Azt gondoljuk, hogy teszünk egy
kört, szélbe állunk és folytatjuk a kikötést. De megint azt mutatja a
géptávíró, hogy „Fél erővel előre!”. A hajót újra kiegyensúlyozzák. Üresjáratot
vezényelnek. És most gyorsan követik egymást az események. Kikapcsolják az
összes motorokat, és ettől a hajónak hiányzik a dinamikus felhajtóerő. A hajó
nehéz hátsó része miatt nagy sebességgel átbillen. Felsikolt a riasztócsengő. A
géptávíró „Minden erővel előre!” parancsot mutat. A
motorok felpörögnek és teljes sebességgel zúgnak, de
túl késő! Villámsebesen süllyedünk lefelé. Elveszítem az eszméletem. Rettenetes
becsapódás. Mikor újra magamhoz térek, a földön fekszem egy légcsavar mellett.
Nem messze van tőlem a hátsó gondola a három motorral a földön. Az ütközés
leszakította a hajótestről. Ettől a far újra könnyebb lesz és gyorsan emelkedik
a levegőben. Az elülső gondola még mindig rajta van a hajótesten, de a tartók
töröttek. A hajó egyre magasabbra emelkedik. Látom, hogy a Kapitány a
parancsnoki gondola külső részén áll. Arra gondol, hogy leugrik. Ekkor a nap
legborzasztóbb eseménye történik, az irányító gondola félig leszakad. A
parancsnok, Hauptmann Wolff leugrik a mélybe. Azonban odafenn újból recsegés
kezdődik. Az elülső gondola másik fele is leszakad a személyzet kilenc tagjával
(megj: a beszámoló téved a számot illetően) együtt és
maga alá temeti
a parancsnokot. Senki sem éli túl. A még könnyebbé vált hajótest a farokkal
előre óriási sebességgel emelkedik a magasba. A géppuskás még mindig a helyén
van a hajó tetején a tüzelőállásban, utazik a Déli-Kárpátok felé. Rövidesen eltűnik a szemünk elöl.
Közben megpillantom a
két bajtársam arcát, akik a hátsó gondola roncsaiból sikeresen kikászálódtak.
Közösen igyekszünk az első gondola roncsaihoz. A földi személyzet már megkezdte
a mentést. Gyászoljuk kilenc bajtársunkat, négy tisztet és öt tiszthelyettest.
Egy idő után kapjuk a hírt, hogy a hajótest még mindig a levegőben van.
Rövidesen megpillantjuk. Autóval igyekszünk feléje. Mélyebbre és mélyebbre
süllyed a roncs, míg nekiütközik a talajnak. Többször felpattan
és a földnek ütődik megint, míg végül eltörik. Egyszer csak jön szembe egy
másik gépkocsi és rajta ül az első lövész, az én földim, Artur
Kaiser Wolteritzből Delitzsch
mellől. Ez egy nagyon örömteli találkozás! Együtt megyünk a léghajó kikötőtől
80 km-re földre érkezett léghajó roncsaihoz.. Amikor
megérkezünk, megállapítjuk, hogy a második lövész hiányzik. Egy kicsit később
megtudjuk, hogy a kukoricásban megtalálták ahol eszméletlenül feküdt, súlyos
medencecsonttöréssel, de megúszta.
Utazás a roncson
Barátom Kaiser
géppuskás lövész elmesélte az utazását a roncson: A leszállási manőver
pillanatában. A hajó túlságosan nehéz! A fegyvereket, lőszert, hajó és motor
tartalék alkatrészeket ki kellene dobni. Úgy érzem nem lesz ez jó, Mondom a
bajtársamnak: „Kapaszkodj erősen!” Abban a pillanatban nekicsapódunk a földnek.
Súlyos ütést kaptunk. A far rész merőlegesen az ég felé emelkedett. Hasra kell
feküdnünk, hogy mentsük az életünket. Ebben a helyzetben maradtunk néhány
rettenetes percig, aztán a hajó őrült sebességgel felemelkedik. Körülbelül 250 – 300
méter magasan lehettünk, amikor meghallottam a csengőt és egy lökést éreztem.
Kiabálok a szócsövön a lenti társaknak. Senki nem válaszol. Próbálom a csengőt,
azonban akkor sem válaszol senki, húzom a csengő zsinórját, de az kijön a
helyéről. Megborzongok. Rámeredek a bajtársamra. Senki sem meri kimondani a
gondolatait. Előveszem a késemet és kivágom a gázcellát, amelyik mögöttünk van,
azért, hogy legalább kissé újból lejjebb kerüljünk. Mindketten lemászunk a
nyíláson. Leérve látjuk, hogy a feltételezésünk igaz. Már nincsenek a hajón a
gondolák. Ugyanakkor tapasztaljuk, hogy a hajótest kétszeresen is eltörött.
Közben egyre
emelkedünk. Az 5000 méteres határt már rég elhagytuk. A falvak játékszerként
repülnek el alattunk. Ebben a pillanatban a világ ott van lenn a mélyben. Ekkor
egy éles sikítás hoz vissza a valóságba. A bajtársamnak rövid idővel a háború
előtt volt az esküvője, és most sikoltozva hívja a szeretett feleségét.
Próbálom megnyugtatni. A helyzetünk egyre kritikusabb. Próbálom megnyitni a
túlnyomás szelepeket, de nem érek el oda. A gyors emelkedés miatt a cellákban
nő a nyomás, annyira, hogy már minden percben robbanás fenyeget. Végső
kétségbeesésemben a fogaimmal próbálom kiszakítania cella falát. Néhány
válságos pillanat után sikerül. Nem is gondoltam rá, hogy mérgező a gáz és, ha
most távozik, árthat a tüdőnknek. A társam összeesett én sem bírtam tovább.
Megpróbáltam újra felállni, de nem ment. Így vergődtünk talán egy órán
keresztül. Örökkévalóságnak tűnt. Boldogan konstatáltuk, hogy sikerült pár ezer
métert süllyedni. Lent emberek tucatjai figyeltek bennünket, de senki nem
tudott segíteni rajtunk. Mondom a
bajtársamnak, hogy dobáljuk le a fegyvereket és a lőszereket, hogy elkerüljük a
kemény ütközést. Ő elvisz egy adagot, de nem jön vissza, kiáltom a nevét, de
nem válaszol. Végül előre megyek, de nem találom. Ez valószínűleg
kétségbeesésében leugrott a kötélkivető nyíláson. Szegény fiú!
Már én is
elhatároztam, hogy leugrom, de egy belső hang az utolsó pillanatban
visszatartott. Én vagyok az utolsó az LZ86 legénységéből a hajón. A roncs egyre
mélyebbre süllyed és most alacsonyan a föld fölött lebeg. Arra kérem az
embereket a mezőn, hogy fogják meg a köteleket, de mindenki elmenekül, amilyen
gyorsan csak tud a félelmetes szörnyeteg elől. A hajó lebeg nagyon alacsonyan a
föld felett. Előttem feltűnik egy templomtorony, és háztetők. Minden
pillanatban várom a találkozást a talajjal. De szerencsém van a
szerencsétlenségben. Egy falun túl a mezőn ér földet a léghajó. Gyorsan
ledobtam magam a padlóra, nehogy összenyomjanak a fejem felett lévő dolgok a földreéréskor. A hajó a következő pillanatban ismét fel fog
emelkedni, én kiugrottam, mintegy hat méter magasból. A kukoricás megvédett a
sérülésektől, megmenekültem!
Mai szemmel, a cella
fogakkal való kihasítása hisztérikus túlreagálásnak tűnik. Valószínűbb, hogy a
biztonsági szelepek mégis kinyíltak és a hajó ezért ereszkedett le. A kis lukon
szivároghatott gáz, de az a mennyiség nem lehetett jelentős.
Hauptmann Wolff Luftshiffharry szerint
A hajó személyzetéből
ismert nevek
A kilenc áldozat:
Hauptmann Wolff (százados) parancsnok
Leutnant d.R. BRENNER Heinrich (t. hadnagy)
Leutnant d.R. KRÄMER (KRAEMEN) Friedrich (Walter) (t. hadnagy)
Leutnant Köstlich (hadnagy)
Untermaschinist RENZ Jacob (algépész)
Funkunteroffizier SCHIENKLER Otto (híradó altiszt)
Untersteuermann TRÜB Georg (alkormányos)
Obersteuermann THOMSEN Franz (főkormányos)
Untersteuermann REIMER Karl alkormányos
A túlélők:
Maschinist Willi Schumann (gépész) részletes visszaemlékezés maradt tőle az eseményekkel kapcsolatban, melyben elmondja a bevetés lefolyását és a katasztrófa részleteit.
MG-Schütze Artur Kaiser (péppuskás lövész) szintén fennmaradt az élménybeszámolója.
Két személy a hátsó gondolából, és a második MG-Schütze akiket Willi Schumann említ
A nevük talán
BRUNS
BEIMISCHE
és aki biztosan túlélte a katasztrófát
Seitensteurer DIRSCHAURER (oldalkormányos), ugyanis később az LZ97 (LZ67) léghajón is szolgált (nem biztos, hogy ott volt a lezuhanásnál)
Általában 12 – 14 fős a személyzet, tehát valószínű, hogy minden név szerepel.
|
Képek a temesvári
hősök temetőjéből Max Schmidt főkormányos is léghajós, de
ő már korábban elhunyt, egyelőre ismeretlen okból. |
Alapvető technikai adatok:
|
Gyártási szám |
LZ 56 |
|
|
Tipus |
p |
|
|
Hadrendi szám |
LZ 86 |
átépítették |
|
Hossza m |
163,5 |
178,5 |
|
Átmérője m |
18,7 |
|
|
Űrtartalom m3 |
32.000 |
35.800 |
|
Gázcellák száma |
16 |
|
|
Üres súly kg |
21.576 |
nincs adat |
|
Hasznos súly kg |
16.000 |
17.500 |
|
Motorok száma |
4 |
|
|
Motorteljesítmény LE |
240 |
|
|
Összteljesítmény LE |
960 |
|
|
Első út |
10.10.1915 |
|
|
Szolgálat vége |
04.09. 1916 |
|
|
Haderőnem |
szárazföld |
|
|
Parancsnok |
Hauptmann Linnarz Hauptmann Wolff |
|
|
Építési hely |
Potsdam |
|
|
Sebesség m/s |
26,0 |
Dokumentumfotók a
baleset Szentandrás fölött lezajlott eseményeiről
Az LZ86 roncsai
A személyzet öt tagjának temetése Temesvárott
|
Alapvető technikai adatok: |
|
|
|
Gyártási szám |
LZ 51 |
|
|
Tipus |
p |
|
|
Hadrendi szám |
LZ 81 |
átépítették |
|
Hossza m |
163,5 |
178,5 |
|
Átmérője m |
18,7 |
|
|
Űrtartalom m3 |
31.900 |
35.800 |
|
Gázcellák száma |
16 |
|
|
Üres súly kg |
21.566 |
ismeretlen |
|
Hasznos súly kg |
15.580 |
17.500 |
|
Motorok száma |
4 |
|
|
Motorteljesítmény LE |
240 |
|
|
Összteljesítmény LE |
960 |
|
|
Első út |
1915. 10. 07. |
|
|
Szolgálat vége |
1916. 09. 27. |
|
|
Haderőnem |
szárazföld |
|
|
Parancsnok |
Hauptmann Jacobi |
|
|
Építési hely |
Löwenthal |
|
|
Sebesség m/s |
26,8 |
26,0 |
A személyzet egy része Szentandráson
A motorháztetőn ül: Hauptmann Jacobi.
Elkészülte, 1915. 10. 7.
után 1915. 11. 2. – 1916. 1. 19- között a déli fontra vezényelték, a frissen
elkészült szentandrási Luftschiffhalle -ba.
Egy diplomáciai küldetéssel kezdte a pályafutását 1915. 11. 09-én Szófiába vitt
magas rangú delegációt Johann Albrecht von
Mecklenburg herceget a német Császár különleges megbízottját, aki I. Ferdinánd
a bolgár cárral folytatott tárgyalásokat. A találkozó után a herceg az LZ81
fedélzetén tért vissza Szentandrásra.
Herzog Johann
Albrecht von Mecklenburg
1915.
12. 31-én támadást kíséreltek meg Szaloniki ellen, de a gyenge motorok miatt
vissza kellett fordulniuk.
1916.
február és május között a nyugati fronton teljesítettek szolgálatot. 1916. 4.
25-én sikeres támadást hajtottak végre Etables ellen.
1916. június- július során Drezdában átépítették a „q” típusnak megfelelően. Az LZ86 pusztulása után, valószínűleg az átépítés befejeztével, újból Szentandrásra küldték.
1916. 9. 24/25-én sikeres támadást hajtott végre Bukarest ellen, melyet másnap, 1915. 9. 26/27-én megismételtek. A bombák ledobása után a támadás alatt kapott találatok előidézte gázveszteség miatt kényszerleszállást hajtottak végre Gorna Ryahavica (Tarnovó mellett) közelében Bulgáriában, nem messze a német hadszíntéri parancsnokságtól. A hajó nem szenvedett végzetes sérülést, de mivel ezen a távoli helyen nem volt mód a javításra szétszedték és elszállították az alkatrészeket. Valamilyen okból ezeken az utakon Hauptmann Poppe volt az elsőtiszt a hajón.
A támadások alkalmával 4513 kg bombát dobtak le
August von Mackensen tábornok többek között Poppét is kitüntette a 2. osztályú Vaskereszttel a támadásokban való részvételéért.
A hajó személyzetéből Hauptmann Hans Barth (százados) később az LZ111 (LZ81) parancsnoka volt 1916. 12. 20 – 1917. 08. 10. között. A hajója elpusztult a Balti tenger fölött egy felderítő vállalkozás során.
Az LZ81 a karácsonyi díszben lévő hangárban.
A hajó magasságmérőjének grafikonja az utolsó út adataival.
A sérült hajó
|
Gyártási szám |
LZ 67 |
|
Tipus |
q |
|
Hadrendi szám |
LZ 97 |
|
Hossza m |
178,5 |
|
Átmérője m |
18,7 |
|
Űrtartalom m3 |
35.800 |
|
Gázcellák száma |
18 |
|
Üres súly kg |
23.059 |
|
Hasznos súly kg |
18.539 |
|
Motorok száma |
4 |
|
Motorteljesítmény LE |
240 |
|
Összteljesítmény LE |
960 |
|
Első út |
04.04.1916 |
|
Szolgálat vége |
05.07.1917 |
|
Haderőnem |
Deutsches Heer |
|
Parancsnok |
Hauptmann Linartz |
|
Építési hely |
Löwenthal |
|
Sebesség m/s |
26,2 |
|
In Jüterbog
abgerackt. |
Ez a hajó követte az LZ 81-t Szentandráson és ez volt egyben az utolsó is, mivel 1917 tavaszán a Szárazföldi haderő felhagyott a léghajókkal végrehajtott támadásokkal és visszarendelte és szétszerelte a megmaradtakat.
1916. 4. 4-én jött ki a gyárból.
1916. április 25 London támadása. A visszafelé vezető úton, Gent közelében két ellenséges repülőgéppel került szembe. A két gép egyikét a fedélzeti gépfegyverrel kényszerleszállásra kényszerítik, a másikat a ballaszt kidobása általi felülemelkedéssel - 4520 méterre emelkedett- sikerült leráznia. Erről a London 1914-17: The Zeppelin Menace szerző: Ian Castle,Christa Hook könyv 55 – 56. oldalain olvashatunk kicsit eltérő beszámolót az LZ97 parancsnok helyettesétől Oberleutnant Lampel-től, valamint az angol pilótáktól (Captain A. T. Harris (később légi-marsall Arthur „Bombázó“ Harris) és 2nd-Lt William Leefe Robinson):
1916.augusztus 23. London támadása.
1916. szeptember 2/3 felszállás a londoni támadáshoz, együtt 12 haditengerészeti léghajóval (L 11, 13, 14, 16, 17, L 21, 22, 23, 24, 30, 32, SL 8) és szárazföldi haderőnemtől az LZ 90, LZ 98 és SL 11-el. Az LZ 97-es támadása navigációs problémák (köd, pára) miatt eredménytelenül félbeszakadt.
1916. szeptember 22. Támadás Boulogne-sur-mer ellen.
1916. október 17 – 1917. április: Bevetés a dél-keleti fronton, az alapbázis Szentandrás.
1916. október 23-24. Támadás Bukarestre.
1916. október 24-25 Támadás Fetesi-re. (Cernavoda-tól nyugatra)
1916. november 1. Támadás Bukarestre.
1917. január 22-23. Öt támadási kísérlet Valona, Tarent, Brindisi és Kishniev-re.
Navigációs szempontból ezek a támadások csúcsteljesítménynek minősülnek, de az előnytelen időjárási körülmények (sűrű felhőzet) miatt végül is eredménytelenül zárultak. Poppe szolgálati lapján propaganda repülésként vannak nyilvántartva.
1917 április A szárazföldi léghajózás beszüntetése miatt visszavezényelték Németországba.
1917. május 5 Szolgálat alól felmentve és leszerelve.
Ez a hajó Shütte-Lanze gyártmány. Állandó bázisa Jambol-ban volt, de időnként megjelent Szentandráson is.
1916. 5. 17-én hagyta el a gyárat. 1916. 6. 21-én érkezett meg Jamboli-ba. 1916. 7. 2-án egy német tengeralattjáróval együttműködve elrepült Szevasztopolig. 1916. 7. 15-én felderítő úton volt a Fekete tenger déli partján Zonguldak-nál. 1916. 7. és 15 között sikeres aknakutató úton volt. 1916. 7. 27-én nem tért vissza a Szevasztopol elleni támadó küldetésből. Dahl mérnök holtestét és a hajó maradványait megtalálták a tengeren. Valószínűleg egy hirtelen légörvény okozta a vesztét, ami a Fekete tenger felett gyakori.
Ez a zeppelin szintén Jamboli illetőségű, de amikor Románia ellen küldték a hegyek miatt Szentandrást is útba ejtette.
Az LZ 101 Jambol felett….
….és a hangárban
1916. 6. 29-én készült el. 1916. augusztus és 1917. április között a déli fronton állomásozott, Jambol-ban. 1916. 8. 28/29 támadás Bukarest ellen,1916. 9. 4/5 támadás Bukarest ellen, 1916. 9.14 támadás Bukarest és Ploesti ellen, 1916. 9. 25/26 támadás Bukarest ellen, 1916. 10. 5/6 támadás Ciulnita és Calarasi (100 km-re keletre Bukaresttől) 1916. október végén támadás Fetesi (nyugat Cernavoda) ellen, 1916. 11. 13. javítás utáni ellenőrző út Konstantinápolyba. 1916. 12. 25/26 támadás Galati ellen, 1917 elején támadás Jassy, Odessa és Mytilene ellen. 1917. 3. 20/21 támadás Mudros ellen. 1917 áprilisában visszatért Németországba, mivel a Szárazföldi haderő léghajó alakulatait megszüntették, 1917 szeptemberében szétbontották.